Úgy érzem, hogy az írás az, ami mindig megmarad nekem, amire mindig támaszkodhatok. Már A sem ír naplót, valamikor mondta. De én? Mindent, de mindent lejegyzek. Úgy érzem, hogy le kell írnom. Ha volna bármi, amit nem írnék le, az olyan, mintha meg sem történt volna - számomra. És persze voltak olyan dolgok, amiket szégyelltem annyira, hogy nem írtam le, de többet ilyet nem teszek. Ezzel még nem tudom meg nem történtté tenni egyrészt, másrészt pedig, ha valamit annyira szégyellek, valamely tettemet, hogy le sem merem írni, akkor nem az írással van a gond, hanem a tettekkel. Talán (?) nem kellene olyan dolgokat abszolválni, amelyeket szégyellek. Mert mégis hogyan nézek úgy tükörbe? Ha még önmagamhoz sem vagyok őszinte? És itt a pont.
Fel kell számolnom az életemben minden olyan dolgot, ami nem méltó hozzám. Mert egy kicsit mehetek rossz irányba, eltévedhetek, eshetek el, de mindig van egy pont, ahonnan már az én felelősségem, ahonnan tudnom kell visszafordulni és belátni, hogy hibáztam, ha elvesztem, ha túl gyáva és gyenge voltam bátornak és erősnek lenni. Hiszek abban, hogy vissza lehet fordulni, mert második esély mindenkinek jár, de harmadik már nem biztos.
Néha úgy érzem, hogy túl határozatlan vagyok. Nem döntök. Apróságokban nyilvánul ez meg leginkább, de engem akkor is zavar. Sokat fejlődtem, mióta kint vagyok Svédországban. Úgy érzem, hogy bátrabb vagyok. Jobban bízom magamban és a képességeimben. Ezt köszönhetem F-nak és Sz-nek is. Más voltam, amikor idejöttem. Más lettem most. Mert mi van akkor, ha szembenézel a félelmeiddel? Megáll a világ? Nem. Valami sokkal jobb történik. Rájössz, hogy nincsenek korlátaid. Legalábbis azok biztos nem, amiket annak gondoltál. És ezt nem valami könyvben olvastam és nem is a facebook-on.
Úgy érzem, hogy a legjobbat hozzák ki előlem. Nem kertelnek, mert nincs rá szükség. Néha szükségünk van másokra, hogy emberré neveljenek és erősebbé tegyenek. És most már tudom, hogy nincs szükségem azokra, akik nem tudnak őszinték lenni, amikor rólam van szó. Egyszerűen azoktól az emberektől nem fogok fejlődni, akik csak bólogatnak és mosolyognak mellettem. Ennek így nincs értelme. Ezért is törekszem én is minden barátomnál őszinteségre. Most ez a legtöbb, amit adhatok.
Fel kell számolnom az életemben minden olyan dolgot, ami nem méltó hozzám. Mert egy kicsit mehetek rossz irányba, eltévedhetek, eshetek el, de mindig van egy pont, ahonnan már az én felelősségem, ahonnan tudnom kell visszafordulni és belátni, hogy hibáztam, ha elvesztem, ha túl gyáva és gyenge voltam bátornak és erősnek lenni. Hiszek abban, hogy vissza lehet fordulni, mert második esély mindenkinek jár, de harmadik már nem biztos.
Néha úgy érzem, hogy túl határozatlan vagyok. Nem döntök. Apróságokban nyilvánul ez meg leginkább, de engem akkor is zavar. Sokat fejlődtem, mióta kint vagyok Svédországban. Úgy érzem, hogy bátrabb vagyok. Jobban bízom magamban és a képességeimben. Ezt köszönhetem F-nak és Sz-nek is. Más voltam, amikor idejöttem. Más lettem most. Mert mi van akkor, ha szembenézel a félelmeiddel? Megáll a világ? Nem. Valami sokkal jobb történik. Rájössz, hogy nincsenek korlátaid. Legalábbis azok biztos nem, amiket annak gondoltál. És ezt nem valami könyvben olvastam és nem is a facebook-on.
Úgy érzem, hogy a legjobbat hozzák ki előlem. Nem kertelnek, mert nincs rá szükség. Néha szükségünk van másokra, hogy emberré neveljenek és erősebbé tegyenek. És most már tudom, hogy nincs szükségem azokra, akik nem tudnak őszinték lenni, amikor rólam van szó. Egyszerűen azoktól az emberektől nem fogok fejlődni, akik csak bólogatnak és mosolyognak mellettem. Ennek így nincs értelme. Ezért is törekszem én is minden barátomnál őszinteségre. Most ez a legtöbb, amit adhatok.